Világszerte több ezer blog publikált már ilyen és ehhez hasonló listákat, de valahogy egyik se tükrözte a mi véleményünket. Jöjjenek tehát a személyes kedvenceink, az objektivitás halvány szikrája nélkül.
- 10. Crystal Castles - III
A kanadai formáció néhány év leforgása alatt a kísérleti elektronikus zene egyik legnevesebb képviselőjévé küzdötte fel magát. A harmadik nagylemezük egy kicsit nyugisabb az előzőeknél, ám nem kevésbé technikás, és minden megvan benne, ami a bandát naggyá tette. Alig várjuk a februári budapesti koncertjüket. - 9. NOFX – Self Entiled
A veterán kaliforniai punkoknak nem kell háromig számolni (¡Uno!, ¡Dos!, ¡Tré!), hogy egy tempós, pimasz, kicsit politizáló, kicsit humoros, azaz egy igazi punk rock lemezt adjanak ki. Vegyük csak az első számot a '72 Hookers'-t. Véleményük szerint elég lenne a beígért 72 szüzet előre beszerezni az öngyilkos merénylőknek, és máris megoldódna a terrorizmus. Egyszerűen zseniális, ahogyan a lemez is, persze nem minden fül szereti a 2/4-et.
- 8. Matthew Koma - Parachute EP
Az amerikai énekest eddig különböző elektronikus zenei koprodukciókból ismerhettük, azonban idén megjelent debütáló EP-je, melyet jövőre egy nagylemez követ majd. Az első klippes dal, a ‘Parachute’ elképesztően fülbemászó és remekül meglovagolja a Keane és a Coldplay által elindított, majd a Foster The People által tökéletesített gitár helyett zongora alapú poprock vonalat. Hallunk még erről a srácról, az biztos.
- 7. The Hives – Lex Hives
Ez az album nem akar több lenni, mint az 5 évvel ezelőtt megjelenő Black and White, de ez nem is baj. Az is el volt találva, ez sincs másképp. A garázs-rock lágy keveréke a stadion-rockkal úgy tűnik bejött a svéd srácoknak. Az egyetlen, ami kicsit zavart a lemezen, ami talán valahol az erőssége, hogy a számok nagy részében a címsort annyiszor ismétlik el, hogy egy figyelmetlen fél süket is megjegyzi őket, amúgy pörgős ütemek, süvítő gitárok, veretős dob, azaz a megszokott energia jellemzi a lemezt. Srácok, ez rövid lett, de verős! - 6. Owl City - Midsummer Station
Első hallásra talán nem különbözik az amerikai énekes, producer, Adam Young harmadik lemeze az előzőektől, ám idővel rájön az ember, hogy összességében nagyon király korong lett ebből is. Sokkal agresszívabb az előző két albumnál, felfedezhetőek benne enyhe dubsteppes áthallások, de nem zavaróan. Összességében egy kitűnő, töltelék dal mentes szintipop anyagról van szó, a műfaj kedvelői egészen biztosan imádni fogják. - 5. Tame Impala – Lonerism
Ez a lemez kiszámíthatatlan, ami részben Kevin Parker kísérletező kedvének, részben a hallucinogén drogokkal kötött jó barátságágnak tudható be, ám ez nem zavaró, sőt így kapunk egy komplex, több szempontból vizsgálható pszichedelikus rock korongot. A play gomb lenyomása után elmélázva arra riad az ember, hogy teljesen megzavarodott. Egyszerre retro lemez – egyszerre modern, egyszerre rock lemez – egyszerre pszichedelika, egyszerre valódi – egyszerre trip. Figyelem, nem csak papirosoknak! - 4. Asteroid Galaxy Tour - Out of Frequency
Bár a dán pszihedelikus pop koronázatlan királyai a debütáló Fruit lemezüket nem igazán tudták überelni, az Out of Frequency méltó kistesója lehet elődjének. Finomodott, lágyult a hangzás, az album felépítése egészen érdekes, és van rajta egykét fejből és fülből kiverhetetlen sláger.
- 3. Slash – Apocalyptic Love
Na, itt van Slash! A lemezt meghallgatva az volt az érzésem, hogy igen, ezt keményen odaszúrták. A riffek nagyon ütősek, pattogósak, legszívesebben térdig érő hajat növesztenék és ráznám, amég le nem esik. Azonban az ember gyakran külső hatásokra világosul fel. Kicsit körbenézve a neten, az emberek 99%-a az én nézetem vallották, ám találtam negatív hangokat is a koronggal kapcsolatban. Hogy mi volt az? A Gun N’Roses vs. Slash vizsgálata. Ha Megnézzük Myles Kennedy hangját gyönyörű, ám mégis hiányzik Axl az egészből. Meg tudom érteni, és ha belemennénk napokig lehetne vitatkozni, elemezni, ám kétségkívül ott a helye az év legjobb lemezei között. - 2. The Ting Tings - Sounds From Nowheresville
A britpop duo februárban megjelent munkájával csak überelni tudta a stílusteremtő 2008-as We Started Nothing lemezüket. Sajnos ezidáig csak egy klip, és néhány koncertfelvétel jelent meg hivatalosan vizuális formában a lemezről, reméljük eme komoly hiányosságot jövőre pótolják.
- 1. Jack White – Blunderbuss
Mindenki tudja, kiről van szó. Akinek mégsem ugrik be elsőre, annak csak annyit tennék hozzá, hogy ő volt a The White Stripes illetve a The Raconteurs gitárosa/énekese. Na, ugye? Ki ne ismerné a 'Seven Nation Army'-t vagy a 'Steady As She Goes'-t? Most, hogy ezt letudtuk vessünk csak egy pillantást az év egyik legjobb lemezére, az áprilisban megjelent Blunderbuss-ra! Jack White remekül ötvözi a Bluest a Rock’n’Roll-t a Countryt egy csipet Poppal. Ha szét akarnánk darabolni az albumot, akkor 3 részt különböztetnék meg. Az első 3 szám remek kezdés. Pörgős, kemény, egyszerűen dögös. Nem hiába készült a 'Sixteen Saltines' és a 'Freedom at 21'-ból is klip. A negyedik számtól a 'Love Interruption'-tól kezdődik egy lassabb, drámaiabb hangvétel. Szép lassan átveszi a gitár helyett a zongora a főszerepet. Ez egészen a nyolcadik számig tart, amikor is az 'I’m Shakin’'-el egy retro csörgésre invitál minket, majd beindul a blues-country egyveleg. Mindegyik számban van valami plusz, ami miatt akár a kedvencünkké is válhat. Lényeg a lényeg, pattanj fel a gép elől, és irány a legközelebbi lemezbolt! Ezt hallani KELL!
Összeállította: Madácsi Dávid és Kocsis András
