KERET

KERET

KERET

Blahalouisiana első stúdió felvétel - The Wanderer

2012. október 17. - dave'o

blahalcover.pngTisztelt KERET olvasók! Nagy örömömre szolgál bemutatni a Blahalouisiana első stúdiófelvételét, a hamarosan megjelenő Tales of Blahalouisiana EP-ről. Korábban már bemutattunk egy videót ahol egy gyönyörű völgyben zenéltek nekünk, ám most itt van a vadonatúj, "patak-csobogásmentes" 'The Wanderer'. Hallgassátok szeretettel!  

2 éve már, hogy feloszlott a nagy sikerű Jacked zenekar. Azóta vártam, és szerintem ezzel többen így vagyunk, hogy mi lesz a srácokkal, név szerint: Jancsó Gáborral, Juhász Ádámmal, Mózner Lászlóval és Szajkó Andrással. Hiszen a Jacked korábbi frontembere, Mórócz Tamás sorra jelentette be új zenekarait, több-kevesebb sikerrel, de a többiek csendben voltak. Egy évvel ezelőtt azonban megalapították a Blahalouisiana-t a gyönyörű hangú Schoblocher Barbarával kiegészülve, de azóta egy székesfehérvári koncertet leszámítva csendben voltak a "jó munkához idő kell címszóval", gondolom én. Most azonban vége a hallgatásnak, sorra jelentik be koncertjeiket, (egy fehérvárin már túl is vannak, ahol teltház fogadta őket) és most meghallgatható az első szám a Schram Dávid producerelésével készülő Tales of Blahalouisiana EP-ről. Itt a 'The Wanderer'!

Érdemes megnézni a Daggers & Strings Session felvételük második részét is:

süti beállítások módosítása